A negyedévnek lassan vége, megtanultam a mára betervezett 4 gazdasági tételemet, úgyhogy itt az ideje, hogy visszatérjek egy értékeléssel. Az egyik nagy kedvencemről fogok most írni nektek.😊
Nem emlékszem, hogy mikor olvastam el először A kis herceg történetét, de annyira megfogott, hogy azóta is előveszem időközönként és elolvasom. Nem egy hosszú történet, én kereken 1 óra alatt olvastam el, közben jelölgetve a tanulságos idézeteket.
Nem akarom leírni, hogy miről szól ez a sztori, inkább a leszűrt tanulságokat helyezném most előtérbe.
Az első fejezetekben többnyire azt tapasztaltam meg, hogy mi, "fölnőttek" elég szűk látókörrel rendelkezünk. Nincsenek álmaink, vágyaink, vagy ha vannak is, nem teszünk értük, nem harcolunk értük. Ragaszkodunk a megszokotthoz, nem akarunk felfedezni újat, nem akarunk másképp látni dolgokat, csak ahogy mi azt elképzeltük. Pedig nem ártana néha a másik véleményét is megfontolni, mert bizony van, amikor teljesen érthető a másik indoka, nézőpontja, hiába nem akarjuk beismerni.
Nagyon elgondolkodtatott az a rész, amikor írónk azt mondja:
(...) a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: "Milyen a hangja?" "Mik a kedves játékai?" "Szokott e lepkét gyűjteni?" Ehelyett azt tudakolják: "Hány éves?" "Hány testvére van?" "Hány kiló?" "Mennyi jövedelme van a papájának?" és csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik. Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok..."- sehogy sem fogják tudni elképzelni a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!"
Ennyire a pénz irányítana minket? Sajnos igen... a számok. Minél többet ér, annál jobb....de vajon tényleg a pénz mutatja meg a valódi értéket? Most mondok egy saját életemből vett egyszerű, hétköznapi ellenpéldát. Vettem 20 ezer forintért egy márkás kabátot, nem sokkal később a bőr elkezdett lefoszlani róla...vettem egy márka nélkülit 7 ezerért, (ez kb. 6 éve volt), azóta sincs semmi baja a kabátomnak. Nem biztos, hogy jó a példa, de a lényeg az akar lenni, hogy nem minden a márka, nem minden jó, ami olyan sok pénzbe kerül.
"A kis herceg bolygóján pedig félelmetes magvak voltak: majomkenyérfa-magvak. A bolygó egész földjét megfertőzték. A majomkenyérfával meg úgy van, hogy ha az ember későn kap észbe, soha többé nem bír megszabadulni tőle. Egyszerűen beborítja a bolygót. Átlyuggatja a gyökereivel. Ha aztán a bolygó túl kicsi, a majomkenyérfák meg túl sokan vannak, előbb-utóbb szétrobbantják.
- Fegyelem kérdése - mondta egyszer később a kis herceg. - Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is. Neki kell látnia, s annak rendje és módja szerint ki kell gyomlálnia a majomkenyérfákat, mihelyt meg tudja különböztetni őket a rózsáktól; mert amíg egészen zsengék, nagyon hasonlítanak egymáshoz."
Hogy miről mesél nekem ez a részlet? Az emberről és a problémáiról. Rengeteget aggódunk, félünk, stresszelünk. Reggel amikor felkelünk, az első érzés ami elönt minket: "Jaaj már megint iskolába/dolgozni kell mennem." és ezzel elindul a napi stressz az agyban. Holott emiatt (szerintem!!!) oly felesleges stresszelni. El kell végezni az iskolát, be kell menned dolgozni, ha nem akarsz munka nélkül otthon ülni, szóval igazán felesleges emiatt idegeskedni...
Aggódunk a dolgozatok miatt, aggódunk, hogy be tudjuk e határidőre fejezni a munkát stb. Én is ilyen voltam, mind diákként, mind dolgozó felnőttként. A könyvelő szakma lényegében határidőkből áll, amelyeket elég nehéz volt a kezdetekben "elfogadnom"... rengeteget stresszeltem rajta. Aztán kialakítottam egy fontossági sorrendet, mindig azzal kezdek, ami úgymond "fontosabb". És beláttam azt, hogy egyszer úgyis befejezem, akkor meg minek stresszelni magam rajta?! Ha hagyjuk, hogy a problémák irányítsák az életünket, sosem leszünk boldogok. Pontosan, ahogy a kis herceg is fogalmazott, át kell gondolni mindig, hogy mik azok, amelyek gondot, problémát jelentenek az életünkben, aztán át kell gondolni, hogy hogyan tudjuk helyrehozni őket. Ha pedig nem megy a helyrehozás, akkor el kell engedni a probléma forrását. Ugyanakkor az utolsó mondatot is érdemes átgondolni, hiszen nem szeretnénk elengedni egy rózsát, akit majomkenyérfának hiszünk, igaz? Vagy fordítva: nem szeretnénk egy majomkenyérfát megtartani, akit rózsának hiszünk...
Emberismereti képességünk sem a legmegfelelőbb... Manapság tényleg sokat jelent a pénz, a márka... de kérdezem én, attól, hogy valaki szép és drága ruhákban jár, már rögtön szerethető?
Ha valakit az életünkbe engedünk, legyen szó barátról vagy társról, bizonyosodjunk meg egy dologról: jól érezzük magunkat vele? Boldogok vagyunk a társaságában, vele? Ha igen, jöhet a második lépés... a tettei figyelése. Szeretetet mond, vagy ad is? Törődik veled, vagy csak Messengeren megkérdezi udvariasságból, hogy hogy vagy, visszaírsz, de már arra nem is válaszol? Szerintem manapság nagyon sok az érdekkapcsolat, érdekbarátság... hálistennek az én életemben nincs ilyen, legalábbis az én szempontomból... 😶 A könyvből a következő részlet kapcsolódik ide:
"- Nem lett volna szabad meghallgatnom. - vallotta meg egy napon. - A virágok szavát sosem szabad meghallgatni. Nézni kell őket, beszívni az illatukat. Az enyém az egész bolygómat elárasztotta az illatával, mégsem tudtam örülni neki. Annyira bosszantott az a tigriskarom-história, holott inkább meg kellett volna hatódnom rajta...
Aztán: - Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból! Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! (...)"
Vannak emberek, akik nehezen fejezik ki szeretetüket. Én mindig arra buzdítom a körülöttem élőket, hogy fejezzék ki az érzéseiket, fejezzék ki, ha szeretnek, ha megbántottak, ha sírni akarnak, ha ölelésre vágynak, ha segítségre van szükségük. Mert az, ha elfojtjuk magunkban az érzelmeinket, csak szétzúznak belül minket. Másrészről pedig, higgyétek el, a másik embernek jólesnek, ha kifejezed ezeket az érzelmeket. Én például nagyon szeretem, amikor a párom teljesen váratlan pillanatban azt mondja "Szeretlek." Talán nem tudja, de képes vele feldobni a napomat.
"Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás."
A történet során különböző embertípusokkal találkozunk. Az első a király, aki mindent parancsba ad a kis hercegnek. A rész, ami elgondolkodtatott:
"Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt... ő vagy én?
- Fölséged! - jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.
- Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet."
Azt hiszem, ez a mondat egy az egyben közli a levonható tanulságot e kis párbeszédből!
A következő embertípus a hiú ember. Ehhez egyetlen dolgot szeretnék hozzáfűzni: van belőlük bőven a bolygónkon...
A következő bolygón egy iszákos lakott... no comment.
A negyedik ember egy üzletember. Különösen a munkáról szeretnék pár gondolatot írni itt, a dolgozó emberről. Mint korábban is említettem, a pénz irányítja ma az embereket. Ezt pedig sok ember kemény munkával tudja elérni - (soknak pedig az ölébe hullik, csak mert ilyen a társadalom, a "rang").
Az ember csak dolgozik és dolgozik mindent és mindenkit félretéve, a saját életét és egészségét félretéve azért, hogy megkeresse amit a kocsijára, házra, vagy éppen az ételre, amit megeszik, italra, amit megiszik, költ. Aztán ott vannak a lelkiismeretes emberek, vagy azok az emberek akik szeretik csinálni a munkájukat - (mert nem sok ilyen ember van). Dolgoznak, és nemcsak a pénz miatt, hanem hogy elismerjék őket egy-egy munkájukért. Aztán amikor először nem kapják meg ezt az elismerést, a második projektet már kedvetlenebbül kezdik el csinálni... de még mindig ott a remény, hogy talán ezt megdicsérik... Kérdem én, olyan nagy dolog lenne azt mondani "Ügyes voltál, így kell ezt csinálni!"?? Szerintem nem. Csak túl sok a büszke, önző és makacs ember. Pedig ezzel is boldogságot tudnának vinni egyszer-egyszer az ember életébe.
Ide megint szeretnék írni egy pozitív saját élményt: én többször kaptam már dicséretet a munkahelyemen. Nem nagy dolog ezt megadni szerintem!
A kis herceg találkozik még lámpagyújtogatóval, kutatóval, majd megérkezik a Földre. (Ezekről nem szeretnék most részletesen beszélni.)
Ami igazán megfogott a továbbiakban, és talán azt is mondhatom, hogy a kedvencem volt a könyv során a rókával való találkozás.
"(...) Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek. - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony. - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz-meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...."
Ha hülyeség, ha nem, én pontosan így vagyok a párommal. Oké, vannak hibáink, vannak vitáink, veszekedéseink, de nagyon-nagyon szeretem őt.
Vannak kapcsolatok, ahol rögtön pár hónap után fejest ugranak a mély vízbe (házasság, gyerek) (nem, nem ítélek el senkit, csak van saját véleményem), úgy, hogy nem is ismerik egymást, nem "szelídítették" meg egymást... és bizony sok ilyen kapcsolatnak rossz vége van.
Amikor arról beszélek, hogy számomra ő az egyetlen, nem álmodozom más fiúkról (na jó, Daemon Blacket és Jace Herondale-t leszámítva, de ők nem léteznek 😂😂...bár a párom stílusa tiszta Daemon, és ha hiszitek, ha nem, ő is cicának hív engem, pedig fogalma sincs mik azok a Luxen könyvek, és mikor először meghallottam azt hittem elolvadok... na jó, befejeztem az áradozást! 😅), viszont van olyan, akinek nem létezik egyetlen...és ez nagyon szomorú...
Befejezésképpen az utolsó fejezetekben található szintén kedvenc részeimet szeretném leírni:
"- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap, egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet..."
"Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt.) Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám."
Az egyetlen. 💓
Összességében csak ajánlani tudom mindenkinek, aki még nem olvasta el, mert nagyon tanulságos történet, ha a szöveg mögé is tudunk látni. Én biztosan nagyon sokszor el fogom még olvasni!
Köszönöm, ha elolvastad a bejegyzésem!😘💓
A könyv moly oldala:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése